+36306848148 info@budadental.hu
Egy házaspár, két mosoly és egy közös döntés: All-on-4 fogpótlás

Egy házaspár, két mosoly és egy közös döntés: All-on-4 fogpótlás

Hadd meséljek el egy kedves történetet, ami tökéletesen példázza, milyen sokat jelenthet egy jól megválasztott fogorvos és egy fogpótlási megoldás, nem csak egészségileg, hanem emberileg is. Továbbá ebből a cikkből kiderül, hogy:

  • Kinek ajánlott az All-on-4?
  • Mennyibe kerül egy fogbeültetés?
  • 5 nap alatt új fogsor

Váratlan üzenet

Néhány hete kaptam egy e-mailt. A feladó neve ismerős volt, egy 76 éves bajor úr, akinek pontosan tíz évvel ezelőtt végeztem el a teljes szájrehabilitációját. Egyik első páciensem volt, aki All-on-4 implantátum mellett döntött, amikor ez a módszer még újdonságnak számított Magyarországon. Nagyon vígkedélyű, kedves figura volt, így kis gondolkodás után könnyen felidéztem ki is a levél írója.

Azt hittem, kontrollra jelentkezik, esetleg valami probléma adódott a teljes implantációjával. De nem. A levelében csak annyit írt:
„Dr. Schandl, tíz éve minden reggel jó szívvel gondolok Önre, amikor tükörbe nézek.”
Ez után hozzátette: “felesége, Helga is eldöntötte, hogy elbúcsúzik a kényelmetlen hídpótlásoktól és ha fogbeültetésről van szó, akkor csakis Önt szeretnénk.” Megnézték implantológiai szolgáltatásaimat a honlapon és bíznak benne, hogy találok Helgának is tökéletesen hozzá illeszkedő megoldást.

Idős férfi páciens a Buda Dental rendelőjében.

Jelentkezzen be hozzánk gyorsan, egyszerűen!

Barátságos ügyfélszolgálati csapatunk szívesen válaszol minden felmerülő kérdésére.

Nyaralás egy új mosoly reményében

Wilhelm és Helga úgy döntöttek, összekötik a kellemest a hasznossal: három hétre Magyarországra látogattak, hogy fürdőzzenek, kiránduljanak és Helga megkapja végre azt a fixen rögzülő fogsort, amire régóta vágyott. (Fontos megjegyezni: a fürdőzés csak a beavatkozás előtt jöhetett szóba, de Balaton szépsége vagy Budapest látnivalói kárpótolták ezért!) A fogbeültetés időtartama szerencsére csak 5 napot vett el tőlük, a többit kikapcsolódással tölthették.

Helga esete tipikus: több saját foga még megvolt, de az ezekre épített hídpótlások évek óta kényelmetlenek voltak. Nehezen tudott rágni, érzékeny volt az ínye, és egyre többször panaszkodott fejfájásra is. A híd folyamatos igazításra szorult és nem adott igazi biztonságérzetet.

Mi az a 2D röntgen és a 3D CBCT?

Egy alapos vizsgálat és CT után világossá vált: az All-on-4 fogpótlás vagyis a teljes implantáció a legkényelmesebb és hosszú távon a legstabilabb megoldás lesz számára, ráasául megfelelő csontállomány lévén egy műtétben belül el tudtuk végezni a fogak kihúzását és az implantátumok beültetését is.

Kinek ajánlott az All-on-4?

Sokan kérdezik: vajon ez a megoldás nekem is megfelelő?

Az All-on-4 egy modern, fixen rögzülő fogsor, amely teljes vagy közel teljes foghiány esetén ad természetes hatású pótlást, akár csontpótlás nélkül is.

Akkor ajánlott, ha:

  • több fog is hiányzik, vagy a meglévő fogak nem alkalmasak már “tartóelemnek”.
  • a hídpótlás instabil, kényelmetlen vagy gyakori korrekciót igényel.
  • a páciens szeretné elkerülni a kivehető protézis használatát.
  • nincs elég csont klasszikus implantátumokhoz, de az All-on-4 implantátum stratégiai elhelyezése még megvalósítható. Ebben az esetben persze csontpótlás is szóba jöhet.
  • stabil általános egészségi állapot mellett gyors, tartós és esztétikus megoldást keres.

A módszer lényege, hogy négy darab implantátum tartja a teljes fogívet ez nemcsak gazdaságosabb, hanem sok esetben csontpótlás nélkül is megvalósítható.

Mennyibe kerül egy fogbeültetés?

Ez szintén gyakori kérdés, érthetően. Sok féle árképzéssel dolgoznak a kollégák, így nagy eltérések adódnak az egyes rendelők között. Érdemes alaposan tájékozódni a döntés előtt, hogy mi is tartozik bele a kedvezményes árba és mennyire lehet hinni az akcióknak

All-on-4 ajánlatok

5 nap alatt új fogsor

Helga esete a könnyebbek közé tartozott így 5 napon belül végbe is ment. 

all-on-4 folyamata

   1. nap: diagnosztika és tervezés

  • 3D CBCT felvétel készül a teljes állcsontról, mely elengedhetetlen a kezelés megtervezéséhez.
  • Elkészítjük az egyéni kezelési tervet, mely tartalmazza a kezelés minden lépését és annak anyagi vonzatát.

   2. nap: műtét (foghúzás, implantátum beültetés, lenyomatvétel)

  • Szükség esetén ezt megelőzi a fogeltávolítás, de a legtöbb esetben ez egyszerre történik.
  • A terv alapján behelyezzük mind a 4 implantátumot.
  • A behelyezést követően lenyomatot készítünk az ideiglenes fogsorhoz.
  • A beavatkozás természetesen érzéstelenítésben történik, de ha Ön szeretné, altatásban is tudjuk végezni.

   3. nap: fogtechnikai kivitelezés

  • A fogtechnikai laborban elindul az ideiglenes fogsor készítése,
  • A fogforma, harapás és szín egyénre szabása történik

   4. nap: ideiglenes fogsor behelyezése

  • Az ideiglenes, rögzített fogsor rácsatlakozik az implantátumokra.
  • Kontrollvizsgálat, finomhangolás.
  • Ezután már étkezhet nyugodtan (bár eleinte a puhább ételeket javasoljuk fogyasztani) és a társas kapcsolatokat is újra önfeledten élvezheti.

Utolsó lépés, de legfontosabb lépés: a végleges fogsor! 

  • Az All-on-4 fogpótlás utolsó lépése az elengedhetetlen végleges fogsor elkészítése.
  • Az ideiglenes ugyanis egy könnyű, műanyag fogsor, mely sosem fogja azt az esztétikát és stabilitást biztosítani, amit egy kerámia fogpótlás.
  • Mi az implantátumok csontosodása után maximum 1 éven belül (ideális esetben 3 hónap múlva) elkészítjük a végleges fogsort is. mely precízen illeszkedik és hosszú távra szól.

Néhány nappal a beavatkozás után mikor visszajött kontrollra. A mosolya csak úgy sugárzott. Nemcsak a fogai álltak helyre hanem a komfortérzete, az önbizalma és a beszéde is megváltozott. Az implantátumok csontosodása utána természetesen még visszatértek, hogy elkészüljön a végleges fogsora, mert ők se hisznek a félmegoldásokban.

Wilhelmék története számomra is nagyon megható volt. Látni, hogy egy tíz éve készült All-on-4 fogpótlás még mindig tökéletesen működik, és látni, ahogy most a felesége is átesik ezen a változáson, ez számomra nem csak szakmai siker, hanem emberi visszajelzés is.

Ha tetszett bejegyzésünk had ajánljuk figyelmébe korábbi blog cikkeinket is a témában:

All-on-4 fogpótlás

All-on-4 fogpótlásunkkal akár teljes foghiány esetén is visszanyerheti természetes mosolyát. Korszerű, gyors és tartós megoldás, amely stabilitást, kényelmet és kiemelkedő esztétikát nyújt. A Buda Dentalnál minden beavatkozás biztonságban és maximális odafigyeléssel zajlik. Várjuk szeretettel rendelőnkben!”

5 tévhit a fogbeültetésről – és amit érdemes tudni helyettük

5 tévhit a fogbeültetésről – és amit érdemes tudni helyettük

Ha általánosságban szeretne többet megtudni a fogimplantátumokról, ajánljuk korábbi bejegyzésünket: Fogászati implantátum, amit tudni érdemes

A fogbeültetés sokak fejében még mindig túl bonyolult, túl drága vagy épp túl fájdalmas beavatkozásként él, ezért sokan évekig halogatják a döntést. Pedig az implantációs fogpótlás ma már világszinten az egyik legjobban bevált, tartós és esztétikus megoldás a foghiány pótlására. Főként, ha olyan korszerű technológiáról beszélünk, mint teljes fogsor rehabilitáció esetén, rendelőnk kiemelt szolgáltatása az All-on-4 implantáció.

Összegyűjtöttük az 5 leggyakoribb tévhitet, és megmutatjuk, miért érdemes átgondolni a döntést még ma, hogy a jövőben ne kelljen nagyobb kompromisszumot kötnie. 

all-on-4 vélemény

1. „Túl drága, ez luxus.”

Valójában az implantátum egy hosszú távú befektetés, nem luxus, hanem előrelátás és befektetés egy jobb és egészségesebb életbe.
Egy jól beültetett fogászati implantátum – megfelelő szájápolás mellett – akár egy életen át is kitarthat. Ráadásul többféle árkategóriában is elérhető, így biztosan van olyan megoldás, amely illeszkedik az Ön lehetőségeihez.

És ami még fontosabb: már egyetlen fog elvesztésekor is a legjobb választás. A foghiány alatt ugyanis megindul a csontleépülés, amit később csak csontpótlással lehet helyrehozni. A hiányzó fogak mellett pedig elkezdenek bedőlni, a még meglévő szomszédos fogak, az okklúziós párok pedig megnyúlnak (a felső fogsorból hiányzó fog “párja” harapásnál az alsó fogsorban). Ez pedig nemcsak költségesebb, hanem időigényesebb eljárást is eredményez a jövőben. 

Jelentkezzen be hozzánk gyorsan, egyszerűen!

Barátságos ügyfélszolgálati csapatunk szívesen válaszol minden felmerülő kérdésére.

2. „Biztos fájni fog.”

A mögöttünk álló több ezer beültetett implantációs műtét tapasztalatával mondjuk: a szerevezet számára sokkal kevésbé megterhelő, mint gondolná. A beavatkozás mindössze 15-20 perc, és gyakran a foghúzással együtt is elvégezhető, így nem kell kétszer átesnie a műtéten. Mivel az implantátum a hiány helyére kerül, a műtéti terület is kisebb.

A legtöbben meglepődnek, mennyire fájdalommentes az egész folyamat. A gyógyulás során némi feszülő érzés előfordulhat, de ez fájdalomcsillapítóval jól kontrollálható és össze sem hasonlítható azzal a kényelmetlenséggel, amit egy rossszabbul illeszkedő kivehető fogsor okoz.

all-on-4 ajánlat

3. „Mi van, ha kilökődik?”

A fogászati implantátumok 99%-ban tökéletesen beépülnek a csontba. A legtöbbjük titánból készül, ez egy biokompatibilis, azaz teljesen szövetbarát anyag, amely nem vált ki kilökődést.

Rendelőnkben kizárólag nemzetközileg elismert svájci implantátumrendszereket használunk: Nobel Biocare és Alpha Bio, ezek garantálják a tartósságot, a precíz illeszkedést és a hosszú távú eredményességet.

Emellett csak akkor készítjük el a végleges pótlást, amikor az implantátum már biztosan becsontosodott, ezzel minimálisra csökkentjük a komplikációk esélyét.

4. „Allergiás leszek rá.”

Ez az aggodalom gyakori, de szinte minden esetben alaptalan. A titán implantátumok antiallergének, és eddigi tapasztalataink szerint az esetek túlnyomó többségében semmilyen reakciót nem váltanak ki. Az extrém ritka fémallergia esetén pedig alternatívát kínálunk, például cirkónium implantátumot, ami teljesen fémmentes megoldás.

Implant vélemény

5. „Ez biztosan nem nekem való.”

Sokan gondolják úgy, hogy „én már túl idős vagyok ehhez” vagy „nekem úgyis kivehető pótlás kell majd”. Pedig a fogászati implantáció szinte bárkinél alkalmazható, aki egészséges íny- és csontállománnyal rendelkezik, de minden felmerülő kérdésben segítünk dönteni egy alapos konzultáció keretében.

Az All-on-4 fogpótlás például kifejezetten azoknak készült, akik teljes foghiány esetén szeretnék elkerülni a kivehető pótlásokat és újra olyan magabiztosan szeretnének mosolyogni, rágni, élni, mint korábban.

Nincs több kompromisszum

Az első lépés: egy konzultáció, amely mindent megváltoztathat.

Minél tovább halogatja a döntést, annál nagyobb az esély a további csontvesztésre, amely bonyolultabbá és költségesebbé teheti a későbbi beavatkozást.

Vegye fel velünk a kapcsolatot most, hogy pár hónap múlva már ne a foghiány, hanem a magabiztos mosoly legyen a legnagyobb gondja.

Fogpótlások

Természetes hatású és érzetű fogpótlásainkkal újra magabiztosan mosolyoghat. Korszerű eljárásaink páratlan stabilitást és esztétikai élményt biztosítanak. A Buda Dentalnál minden kezelés a legnagyobb biztonságban és kényelemben zajlik. Várjuk szeretettel rendelőnkben!

All-on-4 és All-on-6 fogpótlások közötti különbségek

All-on-4 és All-on-6 fogpótlások közötti különbségek

All-on-4 és All-on-6 teljes fogsor, mi a különbség?

Bevezetés

Rendelőnk kiemelt szakterülete a fogpótlások készítése, ezen belül is nagy tapasztalattal rendelkezünk az implantációs fogpótlásokban, így az olyan komplex implantációs eljárások alkalmazásában is, mint az All-on-4 és az All-on-6 által biztosított teljes fogsor rekonstrukciója.

Az All-on-4 fogalma az elmúlt években nagy ismertségre tett szert, pácienseink között sokan a teljes foghiányra, mint gyors és természetes megoldást biztosító eljárás hivatkoztak. Sokan egyenesen All-on-4-ral kapcsolatos kérdésekkel kerestek meg bennünket.

Bizonyos fogászati esetekben azonban az All-on-4 eljárásnál is stabilabb megoldásra van szükség, amit az All-on-6 biztosíthat. De mi a különbség az All-on-4 és az All-on-6 között? Mikor elég az egyik és mikor szükséges a másik? Az alábbi írásban ezekre a kérdésekre válaszolunk.

All-on-6 és All-on-4: különbségek és hasonlóságok

Az All-on-6 volt az első olyan limitált implantátum igényes fogpótlási eljárás, amellyel egy-egy egész fogsor, állkapcsonként mindösszesen hat implantátum beültetésével, pótolhatóvá vált. Az innovatív eljárás tökéletes megoldást kínál a teljes foghiánnyal küzdő páciensek problémáinak gyors és hatékony kezelésére. 

Az All-on-4 implantációs rendszer e módszer további finomításának eredménye. Megfelelő körülmények között ugyanis egy egész fogsort négy implantátummal is rögzíteni lehet. 

Az All-on-4 tulajdonképpen az All-on-6 módszer továbbfejlesztésének is tekinthető. Mivel az All-on-4 beavatkozás során csak 4 implantátum kerül beültetésre, gyorsabb gyógyulás szavatolható, emiatt pedig idő- és költséghatékonyabb eljárás. További részleteket az All-on-4 módszerrel kapcsolatban weboldalunkon is olvashat, illetve rendelőnk látványos referenciáit is megtekintheti.

All-on-4 vagy all-on-6

Nem minden foghiány ugyanolyan: amikor az All-on-6 a jobb megoldás

Mindannyian ismerjük a szólást, hogy “ahány ember annyiféle”. A népi megfigyelés fogászati megfelelője talán így hangozna: “ahány szájüreg, annyiféle”. A teljes foghiány problémája páciensenként eltérő lehet, az esetek nagyobb részében az újabbnak számító All-on-4 eljárással tökéletesen kezelhetők, előfordulhatnak azonban olyan fogászati esetek, amikor tartós és stabil megoldást négy helyett, hat implantátummal biztosítható, azaz All-on-6-re van szükség. Rendelőnkben több All-on-4 eljárás után érdeklődő páciensünk végül All-on-6 fogpótlásban részesült. Miért?

Ennek több oka lehet. Nem mindegy, hogy valaki milyen régóta szenved részleges-, vagy teljes foghiány problémái miatt. Nem mindegy az sem, hogy milyen idős a páciens, illetve vannak-e olyan rossz szokásai mint pl. dohányzás, vagy egyéb egészségügyi problémák, amelyek befolyással lehetnek a beavatkozás sikerességére.

Már pár éves foghiány során is olyan mértékben csökkenhet az állkapocs csontállománya, hogy csontpótló beavatkozások nélkül nagyobb méretű implantátumok nem helyezhetők el bennük. Mivel az All-on-4 implantátumok a stabilitás érdekében nagyobbak, így az implantátumok behelyezését sokszor csontpótló beavatkozás kell megelőzze, ami a csonthiány mértékétől függően fél évre, de – extrém esetben – akár több évre is eltolja a végleges implantátumok behelyezését, ráadásul – különösen az idősebb páciensek esetében – fennáll a csontpótlás kilökődésének nagyobb veszélye, ami a költségek szempontjából nézve “a felesleges pénzkidobás” kockázatát jelenti.

Ilyen körülmények között sokszor az All-on-6 a legoptimálisabb eljárás. A hat rögzítéses módszer során kisebb méretű implantátumok kerülnek beültetésre, amelyek a kisebb-nagyobb csonthiány ellenére is ugyanolyan stabilitást és terhelhetőséget biztosíthatnak az új fogsor számára.

Az All-on-6 módszerével tehát a körülményes csontpótlások elkerülésére nyílik mód, az új fogsor megfelelő stabilitásának biztosítása mellett. Az All-on-6 az érzékenyebb páciensek, speciálisabb esetek kezelését könnyítheti meg, illetve teheti lehetővé.

Jelentkezzen be hozzánk gyorsan, egyszerűen!

Barátságos ügyfélszolgálati csapatunk szívesen válaszol minden felmerülő kérdésére.

Mitől függ az All-on-4 vagy All-on-6 sikeressége?

A siker minden esetben a fogorvoson és a páciensen is múlik. Nézzük a  sikeres beavatkozás legfontosabb szempontjait:

  • Rendelőnk alapítója Dr. Schandl András, dento-alveolaris sebészet szakorvos, az implantológia, a szájsebészet és a fogpótlások specialistája, évtizedes tapasztalata és szakmai felkészültsége;
  • A Buda Dental legmodernebb technológiai eszközei, amelyek biztonságosabbá és zavartalanabbá teszik a beavatkozások menetét;
  • A  legjobb, kizárólag prémium kategóriás implantátumok használata az All-on-4 és All-on-6 kezelések során, amelyek évtizedes, egyes esetekben örök életre szóló garanciákat adnak;
  • Szakszerű, ugyanakkor érthető kommunikáció és tájékoztatás, hogy Ön tisztában legyen a bevatkozás lépéseit követő teendőkkel, amelyek ideiglenesen érinthetik például az étkezési és egyéb szokásait is;

A sikeresség tehát legnagyobbrészt a beavatkozások szakmai hátterén, a fogorvos rutinján, ismeretein és a felhasznált technológiákon múlik, ugyanakkor közel sem elhanyagolható a páciens “akarata”, a fogorvos kéréseinek, tanácsainak elfogadása és következetes betartása a kezelések alatt és azt követően.

All-on-4 fogsor

Új fogsor, speciális esetekben is: All-on-6

A fogimplantátum mindig jó választás, ha fogpótlásra van szüksége. Részleges, vagy teljes foghiány esetében a legkényelmesebb, legstabilabb és legtermészetesebb szájüregi körülményeket az All-on-4, illetve az All-on-6 eljárással rögzített fogsorok biztosíthatják. A módszer tartósan és véglegesen helyreállítja a rágófunkciót, és hozzájárul a száj egészségének hosszú távú, akár életen át tartó megőrzéséhez.

Rendelőnkben mind az All-on-4, mind az All-on-6 kezeléseket akár altatásban is el tudjuk végezni.

Ha kérdése van implantációs fogpótlással kapcsolatban, keressen minket, felkészült csapatunk szívesen válaszol minden felmerülő kérdésre.

Amennyiben Önnek is fogpótlásra van szüksége, ne hezitáljon, keressen minket telefonon és örömmel segítünk. 

Lektorálta: Dr. Schandl András

Amennyiben Önnek is fogpótlásra van szüksége, ne hezitáljon, keressen minket telefonon és örömmel segítünk. 

Lektorálta: Dr. Schandl András

All-on-4 és All-on-6 fogpótlások

Teljes fogsor megújulás, egyszerűen, az all-on-4 és az all-on-6 fogpótlásoknak köszönhetően. Buda Dental az implantátumok specialistájaként, minden implantátum beültetés teljes biztonság és kényelem mellett történik. Látogasson el hozzánk Ön is!

4 vagy 6 db fog implantátum, ami elbír egy teljes fogsort

4 vagy 6 db fog implantátum, ami elbír egy teljes fogsort

Sokat dolgozom magyar páciensek mellett külföldről érkező nő és férfi páciensekkel is, akik sokszor hosszabb halogatás után keresnek fel, hogy segítsek helyrehozni a helyrehozhatatlannak hitt fogazatukat. A jó hír, hogy a fogimplantátum ma már szinte bárki számára valós alternatíva az elvesztett fogak pótlására. Abban az esetben, ha az összes fogát elvesztette a páciens (vagy adott esetben ugyan voltak fogak, de azok menthetetlenek), a 4 implantátumra épített hídpótlások fantasztikus életminőségbeli változást tudnak adni. Ezt hívjuk All-on-4 fogpótlásnak, és ebben a cikkben ennek a menetéről fogok írni. 

All-on-4 fogpótlás készítése

Ideális választás azoknak, akik teljes fogsorukat szeretnék pótolni és hosszútávú, stabil megoldást keresnek. Ezzel az innovatív fogászati megoldással 4 implantátum speciális szögben kerül beültetésre az állcsontba, ennek köszönhetően még nagyobb csontvesztés esetén is elkerülhető a csontpótló beavatkozás. A 4 implantátum tartja meg a hídprotézist, melyek a beöltetést követően azonnal terhelhetők. 

Mi az az implantátum?

Maga az implantátum egy titánból készült műgyökér, amit a csontállományba ültetetünk. A fogászati implantátumok három részből állnak. 

  1. Implantátum (amit műgyökérnek vagy csavarnak is szoktak nevezni), ez kerül a csontba. 
  2. Erre helyezzük a látható, íny feletti  részt, vagyis a koronát. 
  3. A fogászati implantátumot és a koronát implantátum felépítmény köti össze, mely az implantátum anyagához hasonlóan titánból készül.

fogpótlás buda dental

Fog implantátum beültetés – navigált implantáció

Hogyan lehetséges, hogy mindössze 4 implantátum megtart egy teljes fogsort? 

Az All-on-4 fogpótlás készítésekor a 4 implantátumot speciális dőlésszögben helyezzük be az állcsontba. A dőlésszöget 3D tervezéssel határozzuk meg (a szoftver egészen pontosan kiszámolja, hogy mekkora rágóerő hat majd így az egyes implantátumokra). A tervezés során készül egy ún. 3D navigált implantációs sablon. A szájsebész ezt a sablont használja majd az implantációs műtét során.
A sablonnak köszönhetően minimálisra csökkenthető a műtéti beavatkozás mértéke (ezt hívjuk minimál invazívnak). Emellett a műtét gyorsabb, pontosabb, a regeneráció pedig kevesebb időt vesz igénybe a klasszikus módon végzett implantációval szemben. 

All-on-4 rögzített fogsor előnyei

  • csupán négy implantátummal pótolható az egész felső vagy alsó állcsontból hiányzó fogazat
  • stabil, rögzített fogsor
  • pár napon belül terhelhető az ideiglenes pótlással
  • kevés csontállomány esetén, csontpótlás nélkül is alkalmazható 
  • idő-és költséghatékony teljes fogpótlás
  • nem marad fog nélkül a végleges pótlás elkészüléséig (az implantátumok beültetése után ideiglenes fogpótlást helyezünk fel, melyet a gyógyulási időszak után a végleges pótlásra cserélünk)

All-on-4 implantátumos rögzített fogsor árak

Az All on 4 fogpótlás ára, és ezzel együtt annak minősége is nagyon széles skálán mozog. Mi itt a Buda Dentalnál nem adunk ki félkész munkát a kezünkből, a kezelési folyamat a részünkről akkor ér véget, amikor átadtuk a végleges fogpótlást is. Ennek ideje a kezelés kezdetétől számítva megközelítőleg 4-6 hónap, a gyógyulás ütemétől függően. Ennek értelmében a beavatkozás díját sem kell természetesen egyösszegben rendezni. 

Az All-on-4 fogpótlás készítésekor számolni kell az implantátumok díjával, a műtét költségével, az ideiglenes, majd a végleges protézissel. Fontos, hogy ha Ön All-on-4 implantátumos fogpótláson gondolkodik, mindenképp tájékozódjon ezekről.

A Buda Dental árai jól átlátható módon itt tekinthetők meg. 

Fog implantátum beültetés garanciával

A Buda Dental rendelőjében kizárólag prémium kategóriás implantátumokat használunk a fogbeültetéshez. Célunk, hogy pácienseinknek a lehető legtermészetesebb hatású, esztétikus és tartós fogpótlásokat készítsünk, miközben minimalizáljuk a beavatkozás és a gyógyulási idő alatti kellemetlenségeket. 

Nobel Biocare implantátumok

A Nobel Biocare által gyártott implantátumok biokompatibilis anyagból készülnek, fémallergiában szenvedő páciensek számára is beültethetők.Tökéletes kidolgozottságuk és a csontszövet számára rendkívül jól befogadható struktúrájuk garantálja az állcsont állományába való maximális rögzülést. A gyártó élethosszig tartó garanciát ad minden egyes implantátumra. 

Alpha Bio implantátumok

Költségkímélőbb, de minőség tekintetében nem kedvezőtlenebb implantátum típus. Az Alpha Bio termékei is megfelelnek a szigorú nemzetközi minőségbiztosítási előírásoknak, ennek megfelelően az implantátumok anyaghibáira csakúgy, mint a Nobel Biocare esetében, biztosított az élethosszig tartó gyártói garancia.

A kezelések befejeztével szakszerű tanácsokat adunk a pácienseknek azzal kapcsolatban, hogy  hogyan ápolják az All-on-4 implantátumos fogpótlást. A megfelelő szájhigiénia hiányában ugyanis nem garantálható az, hogy az implantátum hosszú távon sikeresen ellássa funkcióját. A napi minimum 2x-i, megfelelő technikával és eszközökkel végzett fogmosás és a félévenkénti fogorvosi szűrővizsgálat elengedhetetlen az implantátum akár élethosszig tartó megőrzése érdekében. 

Mi itt a Buda Dentálnál hiszünk a minőségben, és abban, hogy mindenki számára találjuk meg azt a megoldást, ami lehetőségeihez és elvárásaihoz a leginkább igazodik. Portfóliónkban számtalan implantátumos esetet bemutatunk.

Jelentkezzen be a Buda Dental fogászati rendelőbe

Ha van kérdése fogpótlással kapcsolatban, ne habozzon felkeresni minket a Buda Dental fogorvosi rendelőben. Célunk, hogy a legmagasabb színvonalú ellátást nyújtsuk, figyelmet fordítva minden egyéni igényre és szükségletre.

Felkészült, csapatunk ott van, hogy segítsen a fogászati döntésekben, és biztosítsa, hogy Önnek a legjobb gondoskodásban legyen része.

-Dr. Schandl András, szájsebész-

All-on-4 teljes fogpótlás, prémium rögzített fogsor

Az All-on-4 fogpótlás ideális választás akkor, ha eltávolításra kerültek a fogai és rögzített fogsort szeretne. Kiváló választás akkor is, ha Ön korábban kivehető protézist hordott, ám az nem adja azt a kényelmet és stabilistást, amire vágyna.  All-on-4 fogpótlásokkal közel 10 éve foglalkozom napi szinten, így bátran ki merem jelenteni, hogy valóban az egyik legjobb megoldás teljes fogatlanság esetén.